Először 2008-ban, 18 évesen vállaltam diákmunkát. A legnagyobb helyi üzletbe kerestek
diákokat nyári munkára. Az első nyáron alig 4 hetet dolgoztam, akkor kezdésnek
ez éppen elég is volt. Belecsöppenni a munka világába, ledolgozni a 8 órát,
figyelni az utasításokra és felelősségteljesen elvégezni a feladatokat bizony
nem volt könnyű. Következő nyáron jött a telefon: mehetek ismét dolgozni, ugyan
ide. Ekkor már végigdolgoztam a nyarat, ahogy a tavalyi évben is. Az idén pedig
már a negyedik nyaramat kezdtem meg ugyanitt.

A titok nyitja pedig az, hogy amit rád bíznak, azt becsülettel végezd el, légy
türelmes, kitartó és rugalmas. Neked kell igazodni hozzájuk, és nem fordítva.
Ha érkezik a telefon, hogy 6-ra kellene menni holnap, délután 2 helyett,akkor
felkelsz szépen és bemész reggel. Pár ilyen alkalom, és már tudni fogják, hogy
rád bizony lehet számítani.

Azért kicsit keserűre sikeredett az idei nyár. Ugyanis ez az utolsó,amit diákként
végigdolgozhatok. Hiányozni fognak ezek a nyarak. De az itt szerzett élmények
és tapasztalatok maradandóak, illetve az itt köttetett barátságok nem érnek
véget! Ha másért nem is, már ezért megéri diákként munkát vállalni, nem?