Nemrégiben az egyik kereskedelmi csatorna
foglalkozott azzal a témával, hogy a diákmunkások körében milyen veszélyek
merülnek fel.

Szakértők szerint még mindig szövetkezeten
keresztül a legbiztonságosabb szerződni – aki egyénileg vállal munkát,
munkaszerződés nélkül ne kezdjen el dolgozni, mert így semmit nem tud tenni, ha
a cég hónap végén nem hajlandó fizetni.

A középiskolások és egyetemisták ezekben a
hetekben is keresgélnek nyári munka után. A cégek még ilyenkor is rendezik a
szabadságolásokat, mely alapján kiderül, hogy hány diákra van szükségük:
rendszerint 500 és 2000 forint közötti órabért kínálnak.

A munkaszerződés megkötése után is előfordulhatnak
problémák. Például nem megfelelőek a körülmények, nem az előre megbeszélt
munkakörben alkalmazzák, stb. Ilyenkor a szerződésben is meg kell jelölni a
munkavégzés pontos helyszínét, a személyi alapbért és a munkakört is.

Saját érdeked, hogy körültekintően járj el a
munkavállalás során! Térj be valamelyik iskolaszövetkezet irodájába, és
érdeklődj a lehetőségekről bővebben!